Hírek

A Gózon Gyula Kamaraszínház közel negyedszázados történelmét egy igazán szórakoztatónak ígérkező, minden szempontból nagyszabású előadással ünnepelte. Szinte napra pontosan huszonöt évaddal első előadásunk, Füst Milán Máli néni című komédiájának premierje után idén ugyanazon a helyszínen, a hajdani „Dózsában”, a mai Vigyázó Sándor Művelődési Központban ismét vidám előadást mutattunk be Önöknek: Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című komédiája a magyar irodalom állócsillaga, igazi költői bravúr, huncut, kócos remekmű, elementáris komédia. A debütáló előadásunkhoz képest ez a most bemutatott előadás szereposztása is túlzás nélkül nevezhető parádésnak. A címszerepet Nagy-Kálózy Eszter alakítja Trokán Péter, Nagyváradi Erzsébet, Hermányi Mariann, Varga Ádám és sok más, szintén kitűnő színművész társaságában és Hajdú László rendezésében.
További érdekessége az előadásnak, hogy szereposztásában több ponton is visszaköszön benne a Gózon nyitóelőadása: Nagy-Kálózy Eszter, valamint a Dorottyában is feltűnő Pásztor Edina játszott már a Máli néniben is, de az akkor is nagy sikert arató, kerületi illetőségű, de sajnos már az égi színpadon játszó Mucsi Sándort fia, Mucsi Kristóf helyettesíti a színpadon. A Máli néninek helyet adó „Dózsa” akkori közismert és sokak által tisztelt, szeretett igazgatónőjének, Orosz Mártának színi pályát választó unokája, Varró Hanga Júlia is feltűnik a Dorottya egyik szerepében.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György -
Interjúk
A színházban emberi mondatokat mondanak, és azok hatnak ...
„Amikor nem érzem a színházban, hogy mit akar tőlem az előadás, hogy mi felé akar terelni, akkor én elhagyatott leszek és magányos.” – beszélgetés Csiszár Imrével Gyulay Eszter