Vasárnap délután a Hobo: Az utcazenész című produkció utcai változatát a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokában láthatta a közönség. Fotó: ifj. Háry Péter
Fotó: ifj. Háry Péter
Bár az időjárási körülményeknek köszönhetően végül nem az utcán, de a nagyszínház előcsarnokában megtartottuk a "Hobo az utcán" című produkciót, amely a 10. Színházi Olimpia keretein belül valósult meg és legelőször a Kecskeméti Nemzeti Színházban volt látható.
Fotó: ifj. Háry Péter
Az eredeti előadást, amely a Hobo: Az utcazenész névre hallgat, április 13-án mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban. Az olimpia keretein belül a legenda ezúttal az "utcai" változatot adta elő, az eseményre rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése.
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre.