Hírek

A különleges koncepcióban megvalósuló előadás bemutatója a színházban évente megrendezésre kerülő Via Carpatia Összművészeti Fesztivál nyitóeseménye lesz. A premier aktualitását fokozza a műalkotás 1823-ban megjelent első két részének 200 éves évfordulója is, amit a lengyel irodalmi és színházi közélet jövőre ünnepel.
Mickiewicz több részletben megírt töredékekből álló „rekonstrukciós” műve, amely a színházi hagyományok által nyert igazán végleges formát, folyamatosan újra íródik. A kiapadhatatlan inspirációs forrást jelentő poéma már számos alkotónak vált a művészetben rejlő igazság példájává és a művészet határainak kitágítására ösztönző alapanyaggá. Az Ősök „a lengyel színház mitológiájának” tulajdonképpeni kiindulópontja. A romantikus mű tartalmi-formai egységének színpadi szervesülését Wyspiański, Schiller, Kotlarczyk, Swinarski, Kantor, Grotowski, Warlikowski és Nekrošius is célul tűzte ki. Rendezői víziójuk megalkotása során a legnagyobb kihívást mindannyiuk számára a megfelelő színpadi kifejezésmód megtalálása jelentette. Grotowski a rítus mozzanataira koncentrált, a Mickiewicz szövegében rejlő lehetőségek az avantgárd színház formai tökéletesítésében segítették. Schiller a drámai szöveg rejtett misztikáját igyekezett felszínre hozni, monumentális rendezését a különböző művészeti ágak szintézise jellemezte. Kotlarczykot a bűnei miatt bűnhődő nemzet képe, a lengyel mártirológia, Swinarskit a nemzeti történelem és mítosz kapcsolata érdekelte. Warlikowski plexi-és krómszínpadára három népviseletbe öltözött asszony lépett be…
Balázs Zoltán rendezése nélkülözi a messianisztikus mítoszt és a politikai szálat, Ősök-adaptációja a színpad kitágításának, a színház és valóság határának elmosására tett újabb kísérlet. A Maladype Színház vezetőjét az egyetemes kozmológia érdekli. Összművészeti alkotása az Ősök szertartásmotívumaira, az „érintetlen kultúrák” teremtőenergiáira, az élők és a holtak hanyatló kapcsolatának negatív folyamataira összpontosít. Rendezői látomása a töredékesség és a „fázisaira szabdalt haláltánc” által hangsúlyozza a teljesség értékeit. A rendkívüli energiákat megmozgató színpadi alkotás egyik fő célja közelebb hozni a mai nézőhöz az „elsődleges teatralitást” és az ősi képzeletet.
Olsztyn városa, amely leginkább Kopernikusz alkotóhelyeként ismert, ma a Warminsko-Mazury tartomány kulturális központja. Története számtalan etnikai és vallási hagyományhoz köthető. Legjelentősebb kulturális intézménye a Stefan Jaracz Színház, amely a város művészeti eseményeinek is gazdája: az Olsztyni Tavaszi Színházi Találkozónak, a Végvári Nyári Játékoknak és a nagy múltú „DEMOLUDY” Nemzetközi Színházi Fesztivál utódjának, a Via Carpatia Összművészeti Fesztiválnak. Az 1925-ben alapított Stefan Jaracz Színház kezdetekben német nyelvű színdarabokat, operákat és operetteket játszott. Csak 1945 után építette ki lengyel nyelvű repertoárját és vette fel jelenlegi nevét. A színház névadója, Stefan Jaracz színész, a nagyhírű varsói Atheneum Színház alapító-rendezőjeként vált ismertté. A lengyel színészóriás élete végén írta meg az úgynevezett „Jaracz testamentumot”, amelyben a színész hivatásáról, a művészet lényegéről, a szakma fontos etikai és esztétikai kérdéseiről, az alkotók társadalmi küldetéséről vallott. Az olsztyni színház a „lázadónak és álmodozónak” nevezett Stefan Jaracz szelleméhez és emlékéhez hűen, az igényes és progresszív színház megvalósítását tekinti mérvadónak.
Adam Mickiewicz: Ősök II. rész
Koncepció és rendezés: Balázs Zoltán
Játsszák: Olga Borys, Joanna Fertacz, Agnieszka Giza- Gradowska, Jakub Gola (m.v.), Radoslaw Hebal, Cezary Ilczyna, Marcin Kiszluk, Alicja Kochańska, Marta Markowicz, Ewa Pałuska-Szozda, Barbara Prokopowicz, Kamil Rodek, Wojciech Rydzio, Agata Zielińska.
Dramaturg: Balázs Zoltán, Látványtervező: Balázs Zoltán, Jelmeztervező: Agata Uchman, Zeneszerző: Marcin Wawruk, Kórusvezető: Malgorżata Wawruk
Mozgás: Balázs Zoltán, Fény: Jerzy Świtoń, Hang: Marek Kwadrans, Fejdíszek: Justyna Banasiak, Printek: Ola Czajor, Tolmács: Jolanta Jarmołowicz, Jelmeztervező asszisztens: Justyna Korzonek, Rendezőasszisztens: Agata Żuczkowska, Produkciós asszisztens: Aurelia Poczopko, Kreatív producer: Huszár Sylvia
Bemutató helyszíne: Stefan Jaracza Színház, Nagyszínpad, Olsztyn, Lengyelország
Bemutató időpontja: 2022. 10. 06.
Az előadás időtartama: 90 perc
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György