Hírek

Ukrajnai meglepetés előadás a 13. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó programjában! Egyedülálló és a jelenlegi világpolitikai helyzet fényében rendkívüli eseményre várják az érdeklődőket május 28-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Festőműhelyébe, ahol a TESZT keretén belül, a meghirdetett hivatalos programon kívül kerül bemutatásra A Dnipro-i Vitymo Ifjúsági Színház Mi osztályunk című előadása, Volodymir Petrenko rendezésében.
Az európai drámairodalom egyik kiemelkedő alkotása napjaink eseményeinek tükrében egészen újfajta megvilágításba kerül. A 20. század politikai, történelmi változásainak az egyénre és a közösségre gyakorolt hatását mutatja be az előadás, egy iskolai osztály tagjainak éveken és évtizedeken átívelő történetén keresztül. Az ukrán művészek fellépése a TESZT fesztiválon nem valósulhatott volna meg a Temesvári Városháza Szociális Igazgatóságának közbenjárása nélkül.
Az ukrán társulat először a 2019-ben meghirdetett nyitott pályázati felhívásra nevezte előadását a TESZT-re, ám akkor végül nem került be a fesztivál végső programjába. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a TESZT fesztivál szervezői úgy döntöttek idén, 2022-ben kérik fel a társulatot a színházi szemlén való szereplésre. A jelenkori világpolitikai helyzet ismeretében, ezzel is támogatva az ukrán művészeket és színházi szakmát, akiknek munkáját és mindennapi életüket is ellehetetlenítette a mostmár hónapok óta tartó ukrán-orosz háborús konfliktus.
Tadeusz Slobodziek Mi osztályunk című darabja egy lengyel iskolai osztályközösség tagjainak sorsát követi nyomon a húszadik század történelmi és társadalmi viharain keresztül, megmutatva azokat a sorsfordító pillanatokat és tragédiákat, melyek tökéletes parabolái a tágabb értelemben vett európai eseményeknek.
A nézőket továbbá arra kérik, lehetőségeikhez és saját belátásuk szerint adakozzanak az ukrán menekültek és művészek további támogatására. Pénzbeli adományaikat a színház épületében elhelyezett gyűjtő urnákba várják. Akárcsak a TESZT többi előadását, ezt is magyar, román illetve angol nyelvű fordítással láthatják az érdeklődők.
Kapcsolódó linkek
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György