Portré
Vörös Edit
Életrajz
Született: Szigetszentmiklós, 1983.06.17.
Kisgyerek kora óta foglalkozik zenével. A József Attila Általános Iskolában zenei tagozatra járt, s 8 évig tagja volt az iskola kórusának. Tanult zongorázni, furulyázni és hegedülni is.
1998-ban a Sziget Színház alapító tagjaként került közel a színjátszáshoz. Emellett folyamatosan képezte hangját magántanároknál, míg 2004-ben felvételt nyert az ETŰD Zenei Konzervatóriumba, jazz énekes szakra. 2006-ban megszerezte a Színész képesítést, 2007-ben pedig letette a jazz énekes vizsgát. 2008-ban felvételt nyert az Operett Akadémiára.
Számtalan operett – például: Mágnás Miska, Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Viktória, Leányvásár – és musical – például: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Grease, Padlás, István, a király, Hair, Jézus Krisztus Szupersztár – főszerepét eljátszotta.
A Budapesti Operettszínházban Toma Piroska szerepében debütált az Abigélben, de látható volt még a Szentivánéji álomban, a Mozart!, A Szépség és a Szörnyeteg, a Miss Saigon és a Bál a Savoyban című produkciókban is.
2015 óta független színészként számtalan vidéki színházban vendégszerepelt, jelenleg is szabadúszóként járja az országot, valamint külföldi turnékon vesz részt.
Tanulmányok
2004-2007/ETŰD Zenei Konzervatórium- jazz énekes szak
2006/ Magyar Színész Kamara- Színész
2008-2009/ Operett Akadémia
2008-2010/ Klasszikus magánének: Tokodi Ilona, Muskát András
2012/ A.I.S. Triple Threat Audition Workshop:
Richard Lissmore, Kim Duddy, Steven Markusfeld, Janet Tyler
Szerepek
Csárdáskirálynő- Szilvia
Abigél – Torma Piroska
Bál a Savoyban – Tangolita
Viktória operett- Viktória
Mozart! – Aloysia Weber
Miss Saigon – Gigi
Csárdáskirálynő- Szilvia
Egy éj Velencében – Ciboletta
Szépség és a Szörnyeteg – Belle, Babette,
Lili bárónő- Lili, Clarisse
Szentivánéji álom – Heléna
Pasik a pácban- Mildred
Ghost – Clara
Ördögölő Józsiás – Dilló tündér
A Víg özvegy- Glavari Hanna
Sybill- Sybill
Drakula – Mina
Marica grófnő- Marica
Csárdáskirálynő- Szilvia
Mágnás Miska – Rolla, Marcsa
A Kaktusz virága – Antonia
Cirkuszhercegnő – Fedora
A Víg özvegy- Glavari Hanna
A kis herceg – Virág
Cigánybáró- Saffi
Viktória - Viktória
Marica grófnő- Marica
István a király – Réka
Leányvásár – Lucy
A szerelem nem szégyen – Molnár Sára
Hair – Peggy
Jézus Krisztus Szupersztár –Mária
Csárdáskirálynő – Szilvia,
Grease – Rizzo
Külföldi turnék
Izrael – Cigánybáró Magyar Zenés Színház
Izrael – Víg özvegy Magyar Zenés Színház
Oroszország – Operett Gála Concerto Grande
Németország – Szépség és a Szörnyeteg Operettszínház
Oroszország – Csárdáskirálynő Magyar Zenés Színház
Finnország – Viktória Sziget Színház
Finnország – Cirkuszhercegnő Sziget Színház
Ausztria – Hair Sziget Színház
Olaszország – 40. Operettfesztivál Concerto Grande
Izrael – Csárdáskirálynő Magyar Zenés Színház
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György