Kiss Sándor
Töredékes emlékeim három évtized távlatából  II.

   Gali László felkéréséhez egy számomra kedves történet fűződik. Debrecenben, egy rendezvényen, és az azt követő fogadáson hozott össze vele a véletlen. Mint az utóbb kiderült, szerencsés találkozás volt. Pezsgős pohárral a kezemben őgyelegtem a teremben, amikor is felfigyeltem egy többségében hölgyek alkotta kis társaságra. Nem volt nehéz, mert üde színfoltot alkottak a többnyire meglett korú, öltönyös, nyakkendős, kitüntetésekkel teleaggatott egyenruhás urak között. Odakeveredtem hozzájuk, kiderült, hogy a Csokonai Színház művészei verődtek egy csoportba középpontban direktorukkal. Miután kiderült, hogy én az ország mely városából jöttem, érdeklődni kezdtek az egri színházzal kapcsolatos hírekről, útkeresésünkről, az önállóság eléréséről, a kezdeti nehézségekről, további elképzeléseinkről. A fesztelen beszélgetés végén Gali László, a rá jellemző mosollyal az arcán csendesen megjegyezte, hogy neki nagyon tetszik Eger, mindaz, amit a színházért tesz a megye, a város. Ha szükség lenne rá, szívesen jönne segíteni. Ezzel el is váltunk, beszélgetésünk homályba veszett. Mikor kitudódott Szikora János döntése, Budapestre történő távozása, felidéződött bennem a debreceni találkozás, az ottani beszélgetés, amit megosztottam kollégáimmal, a megyei tanács osztályvezetőjével, munkatársaival.
  Gondoltuk, megér egy találkozást. Az említettekkel egyetértésben elutaztam Debrecenbe, ahol találkoztam Gali Lacival és csak annyit mondtam, most van szükség rád. És ő hajlandóságot mutatott. Hazatérvén tájékoztattam a színház fenntartójának, kinevezési jogkörrel rendelkező testületének képviselőjét, dr. Kovács Jánost, a művelődési osztály vezetőjét a debreceni beszélgetésről (*1). Miután Gali László beadta pályázatát „háztűznézőbe” mentek, tárgyalást folytattak Hajdú megyei partnereikkel. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen a debreceniek nem adták egykönnyen beleegyezésüket.
   De Gali László jött és követte őt egy tehetséges, az új társulat magját alkotó csapat.
  1987 őszén megszületett és bemutatkozott a Gárdonyi Géza Színház önálló társulata. Emlékezetes nap volt a bemutató napja. Izgatottan vártuk az estét. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja (*2) című darabjának bemutatóját, Gali László rendezésében. És boldogan tapsoltunk az előadás végén. Fergeteges siker volt, az új társulat és a közönsége együtt ünnepelt. És mi, akik élére álltunk a függetlenségi törekvéseknek, boldogan mondtuk egymásnak, sikerült, megvan, ez a miénk, és mindent megteszünk megmaradásáért. Úgy gondolom, rajtunk kívül ugyanígy érzett a darabot vastapssal jutalmazó publikum is.
   Az induló darab választása, bemutatása, az évadra szóló műsorterv érzékeltette azt, amit Gali László kinevezése idején megfogalmazott, majd a követő években munkájával, nyilatkozataival megerősített. Az egri színház arculatának népszínházinak kell lenni. Irányítása alatt a független színház azzá is vált.


 

Gali László és Kiss Sándor - a háttérben Ivádyné Both Éva, Farkas Piroska, Menkó Terézia, Sebestyén János

   A Gárdonyi Géza Színház három tagozattal alakult meg. A kőszínház mellett a Harlekin Bábszínház és az Agria Játékszín alkottak egy intézményi egységkeretet. Ez a döntés akkor nagyon jónak bizonyult.
    Az Agria Játékszín (*3) az önállósági törekvések egyik állomásaként jött létre. Az évek során sok neves színész vállalt munkát Egerben, nyáron városunkban éltek, szinte családtagként érezték vendégszeretetünket. A produkciók a kíváncsi egriek szeme előtt készültek a várban. És remek, a közönség által kedvelt, a szakkritika által is elismert, az idegenforgalom szempontjából vonzó előadások születtek. Egy erős szellemi bázisra épülő, egyre gazdagabb technikai háttérrel rendelkező, jól vezetett intézménnyé vált az Agria Játékszín. Tagozatként való integrálása nagyban segítette a már önálló színház munkájának beindítását. Felkészült színházi szakemberek kerültek a már független intézmény vezetésébe. Jónás Zoltán a nyári színház igazgatója ügyvezető igazgatóként, Menkó Teréz (*4) pedig gazdasági vezetőként folytatta korábbi munkáját.
   A nyári színház tagozatként való működtetése kedvezően hatott annak további munkájára. Gazdaságosabbá vált működtetése, olyan darabok is bemutatásra kerültek, amelyeket a színház a kőépületében még nem játszott ki, és olyanok születtek a szabadban, amelyek még magas előadásszámban arattak sikert a Hatvani kapu téren. Ilyen volt például Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical. A Líceum udvarán tűhegynyi hely sem maradt üresen. Volt eset, amikor az előadást nem kezdhettük el, mert az emeleti ablakokban is ültek és álltak az emberek, mi pedig tartottunk a balesettől.
   Sajnáltam, amikor ez a közös munka megszűnt. Abban az időben nehéz időszaka volt a színháznak, a teátrum vezetésének egy sor újabb kihívással kellett szembenéznie. A kilencvenes évek elején megváltozott a támogatási rendszer, komoly viták alakultak ki a városi és a megyei önkormányzat között abban, hogy az állami támogatás mellett milyen arányban járuljanak hozzá a színház működéséhez. A döntéshozó testületek egynémely tagja részéről elhangzott olyan vélemény, hogy vissza kellene térni a befogadó-bemutató működési formára. Volt, ki azt fogalmazta meg, míg az ő településén nem építik meg a járdát, nem szavazza meg a színház támogatását. Természetesen nem ez volt a jellemző, de terhelte az együttműködést. Ezekben az években kemény tárgyalások folytak a költségvetésről. Gali Lászlónak nem volt könnyű dolga, még be sem fejezte a társulat építését, máris elvonásokkal szembesült az intézmény. Ez vezetett oda, hogy a nyári színházi tagozatunk finanszírozhatatlanná vált. Sokat veszített ezzel a színház, veszítettek a nézők, és szegényebb lett Eger város idegenforgalmi kínálata.
   A Harlekin Bábszínház tagozattá válása szükségszerű volt, mert a már két évtizede eredményesen, magas művészi színvonalon működő, itthon és külföldön egyaránt elismert amatőr művészeti együttes hivatásossá válása, csak a kőszínházhoz való csatlakozással valósulhatott meg (*5). Az együttes művészei e keretek között, Egerbe kihelyezett tagozaton szerezték meg végzettségüket, váltak okleveles bábszínésszé. A három tagozat eredményesen működött együtt, különösen az indulás idején. Bábszínészek vettek részt nagyszínpadi produkciókban és fordítva. Közös rendezésekkel, előadásokkal találkozhatott a közönség. Sikeres időszak volt. De szűknek bizonyult már ez a keret is a bábtagozat számára, sikereik alapján vágytak az önállóságra, és ez bekövetkezett. Erre akkor nyílt alkalom, amikor Eger város és Heves megye önkormányzatai megállapodtak abban, hogy megszüntetik az egyes intézmények kettős finanszírozását. Így a színházét is. De módosult a felállás. A Harlekin Bábszínház, mint tagozat megszűnt és önálló intézményként Eger városhoz került, a Gárdonyi Géza Színház maradt a Megyei Önkormányzat irányítása alatt, tagozat nélkül folytatta munkáját.
   Erről az időszakról, az indulás éveiről még sok mindent lehetne írni. Gondolom így vannak ezzel azok a barátaim is, akik már helyet kaptak e fórumon.
   Szólhattam volna a színház berkeiben folyó színészképzésről, Bókai Mária és művésztársai gondos, követelményeket támasztó munkájáról. Arról, hogy személyes példájuk, színészi és oktató munkájuk eredményeképpen hányan választották hivatásuknak a színházi munkát, váltak elismert színésszé, énekessé, rendezővé, színházalapítóvá, meseíróvá, ügyelővé, rendezőasszisztenssé és még sorolhatnám.
   Írhattam volna a nemzetközi kapcsolatokról, amelyek kiépítése már a kezdetekkor megkezdődött. Vendégjátékokról, vendégrendezésekről. Marosvásárhely, Nagyvárad, Újvidék, Lublin, Kassa megannyi helyszín, megannyi élmény.



Lengyelország - turnén a társulat

     És még, és még…
   És még arról, hogy szerencsés és boldog embernek érzem magam. Szerencsésnek, mert munkatársaimmal együtt részt vehettem, adott esetben vezető szerepet vállalhattam a Gárdonyi Géza Színház önállóságáért folyó küzdelemben. És boldog, hogy amit célul tűztünk ki, megvalósult. És boldog, mert a színház közössége, elismerve a színházért és a színházban végzett munkámat örökös tagjává választott.
   Boldogan és büszkén viselem a „Gárdonyi Géza Színház Örökös Tagja” címet.

* 1. Dr. Kovács János visszaemlékezése. A sorozat 7. és 8. része.
    2. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja. A sorozat 27. része.
     3. Agria Játékszín. A sorozat 5. része
   4. Menkó Terézia visszaemlékezései. A sorozat 9., 10., 11. és
      12. része
   5. Harlekin Bábszínház. A sorozat 18. és 19. része.