- A Shure Stúdióban futó „Többé-kevésbé” című Karinthy-est a Te rendezésedben készült.
Igazából ez pontatlan, szerzőként működtem közre, és amikor oda kellett írni valakit rendezőnek a színlapra, az egyik főszereplő, Dolmány Attila azt mondta, hogy én legyek az. Egyébként többször mondtam a cimboráimnak, hogy ha netán öt-tíz év múlva eszembe jutna rendezni, fogjanak le. Az egy egész más műfaj. Íróként is sok tanulnivalóm van még. Egyszerűnek tűnik a rendezés, ha valaki látott már ilyet, de nem hiszek benne, hogy ez így működik.
- Miért éppen Karinthy?
- Eredetileg Hayth Zoltán ötlete volt az egész, aki végül nem tudott részt venni a megvalósításban. Dolmány Attilával kezdtek el együtt gondolkodni rajta, és ezután kerültem én a képbe. Mindannyian imádjuk Karinthyt. Akkor még nem volt róla szó, hogy valódi darab-formát ölt, de aztán a dramatizált irodalmi estből igazi előadás lett. Sok fejtörés után viszonylag gyorsan, három hét alatt kész volt a szöveg, majd gyakorlatilag egy hónap alatt összepróbáltuk.

- Ha befejezel egy munkát, rögtön nekilátsz a következőnek, vagy tartasz egy kis szünetet? Esetleg párhuzamosan is dolgozol különböző témákon?
- Nem szeretem, ha fedésben van két nagyobb lélegzetű dolog. Ha felkapom a fejem egy témára, azért egy-egy cikket biztosan megírok, miközben egy nagyobb falaton dolgozom. De egyébként tipikusan az az alkat vagyok, aki például egy könyv befejezése után üveges szemmel ülök a tévé előtt, és gyakorlatilag képtelen vagyok gondolatokat befogadni. Elmegyek színházba, elbeszélgetek a barátaimmal, de még egy darabig nem tudok igazán koncentrálni.
- Eddig négy könyved jelent meg. Dolgozol már a következőn?
Nyáron szeretnék összeállítani valamit abból a már cipősdoboznyi méretűre dagadt jegyzethalmazból, amit összeírtam. Szeretném már megszerkesztve látni ezt a könyvet - a pesti éjszakai életről, meg ehhez hasonló dolgokról fog szólni.
- Tehát egyfolytában jegyzetelsz? Amint eszedbe jut valami, rögtön leírod, hogy később felhasználhasd?
- A környezetemben már kevesen lepődnek meg rajta, teljesen természetes, hogy a Csikós ül és ír. Bárhol. Buszon, villamoson, egy sarkon, részegen, józanul… megállok és fölírok néhány dolgot. Győrben voltunk nemrég a Sógornők bemutatóján – ott is félrevonultam egy kicsit a premier után, amire néhányan kérdezték, hogy hová lettem. A barátaim csak legyinettek: „Ati? Ja, Ati ír. Semmi gond, mindjárt visszajön és folytatja a beszélgetést.”