Nyolc nő – barátságban - beszélgetés Szabó Margarétával
Garancsi Ágnes
A legtöbben egy tévésorozatból ismerhetik Szabó Margarétát, pedig már jó ideje gyakran látható a Kamaraszínház különböző színpadain, több előadásban is, legközelebb a hétvégi bemutató alkalmával a 8 nő című vígjátékban látható. A Tivoli délutáni gyerekelőadása, a Holle anyó után találkoztunk vele.
- Nehezebb gyerekeknek játszani, mint felnőtteknek?
- A gyerekközönség nem mindig úgy reagál, ahogy számítunk rá. Azért is életveszélyes ez, mert könnyű túlzásokba esni, túljátszani a szerepet. Még bizonytalan vagyok benne, nem tudom pontosan, hogy hogyan kell a gyerekekkel bánni, egyáltalán nem érzem magam közel, például az anyasághoz. Amikor majd ott tartok, hogy kész vagyok erre, akkor biztosan sokkal könnyebb lesz. Beszélgettem erről a kollégáimmal, kolléganőimmel, és sokuk ugyanígy volt ezzel. Van persze olyan is, hogy valaki már egészen fiatalon nagyon jól bánik a gyerekekkel, én talán azért nem tartozom közéjük, mert nem volt kisebb testvérem, és más kisgyerek sem körülöttem. Tartok is tőlük egy kicsit.
- Ugyan vészesen közel van még egy bemutatód, de mindjárt vége az évadnak. Mik a terveid a nyárra?
- Az Óbudai Társaskör produkciójában kezdünk el hamarosan próbálni Bánsági Ildikóval, Balázs Péterrel, Hajdú Steve-vel, Széles Tamással egy Molnár Ferenc-darabot. Talán filmet is fogok forgatni, de ez még egyáltalán nem biztos, és nem is szeretnék még beszélni róla. Tavaly nyáron Szekeres Csaba első filmjében, Kindergarden-ben dolgoztam, ami elég nagy sikkerrel ment a Filmszemlén.
- A Kamaraszínházban melyik szerep jelenti a legnagyobb kihívást számodra?
- A Világtalanok a kedvencem, amiben a női főszereplőt alakítom, egy árvaházban nevelkedett lányt. Minden szereplő a társadalom perifériájára szorult karakter, ezért tartom nagyon találónak a címét is.
- Az új darabod egészen más témát dolgoz fel...
- A 8 nő egy teljesen más műfaj, igazi felüdülés volt ezt próbálni a Világtalanok után. Egy könnyed, francia vígjáték, aminek az egész próbafolyamata nagyon vidáman telt: azt hiszem, egyikünk dilisebb, mint a másik – már pozitív értelemben, kivétel nélkül. Engem nagyon könnyű megnevettetni, én nagyon „röhögős” vagyok, és ezt elég könnyű átragasztani másokra – elég hozzá egy furcsa nézés. Nagyon összebarátkoztunk – pedig azt gondolná az ember, hogy nyolc nő összezárva hat hétre – micsoda gyűlölködés mehet ott! Persze, voltak kisebb cirkuszok, de mindenki imádja a másikat. A mai próba is annyira jó hangulatban telt, nagyon jól éreztem magam. Természetesen az is kell ehhez, hogy a rendező, Szegvári Menyhért, nagyon jól tudja kezelni a helyzetet.
- Ha jól tudom, mind a nyolcan majdnem végig a színpadon vagytok...
- Igen, és ráadásul elég kicsi a tér. Nagyon pontosan ki van találva, hogy kinek hol a helye. Ha valaki csak egy húsz centit eltér az előre megtervezett mozgástól, már borul az egész. Ezt nagyon nehéz lesz csupán néhány előadás után a jövő évad elején pontosan visszahozni.
