Az előadás három nyelven zajlik, ugyanis a különböző anyanyelvű színészek hol magyarul, hol románul, hol pedig angolul beszélnek egymással. Ezt az adottságot remekül építette magába az előadás.

Az előadás erős témákat dolgoz fel. Ilyen például az apakomplexus. Adott egy testvérpár: a kisebbik lánynak az apa megadott mindent, míg a nagyobbik lányt elhanyagolta („Apa már nem él, és számomra nem is élt”). Vagy az anyakomplexus. A fiú nagyon szereti anyját, aki viszont soha nem volt ott mellette. Vagy a toxikus párkapcsolat. A férfi nem látja be, hogy valamit nem csinál jól, miközben ő is az egyik kiváltó ok, amiért párja olyan a fiával, amilyen.

A szereplők többnyire próbálják a fentieket beleburkolni valamiféle „fátyolba”, és nem konkrétan közölni. Ilyenkor néha közbelép egy rendezőt játszó színész, és kérése nyomán a lefojtott érzelmekkel teli helyzet után hirtelen más hangoltságú jelenetbe váltanak át. Mert a mű struktúrája: előadásba rejtett előadás, melynek során a „rendező” többször is megállítja a többieket, hogy kijavítson egy hibát, vagy hogy jobb játékra buzdítsa az adott színészt. Máskor mély érzelmekkel teli beszélgetésekbe vonja őket, vagy akár ő maga oszt meg információkat a saját életéből.

Mint az előadás ismertetőjében is olvasható, úgy a szakmai beszélgetésen is elhangzott, hogy az alkotók a saját életükből inspirálódtak, vagyis devised módszerrel dolgoztak. „Családi történetekből indultunk, és utána találtuk meg ezt a színházi formát” – jegyzi meg Dobrovszki Dóra. Így talán még erőteljesebben üt érzelmileg, hogy tudjuk, az előadás nem csak fikció, hanem megtörtént eseményeken alapszik.

Nem könnyű egyszerre tanulságos, ugyanakkor látványos és szórakoztató előadást létrehozni. Ez az alkotás megtalálta hozzá a megfelelő eszközöket.