Hol vannak már azok a békebeli szép idők, mikor a primadonnák revolverrel fenyegetőztek, a kóristalányok a Városligetből be akartak kerülni a kőszínházba, a direktornék meg öszvegyöttek a kóristalányokkal (amit jobb inkább nem részletezni…), mikor a kis ibolyákat a szerzők protezsálták be a karba. Hol vannak már az amerikai milliomosnők, akik taxisofőrökbe szerettek bele, és „kigyógyították őket” a munkáspárti forradalmi eszmékből, de legalábbis rávették őket, hogy ne legyenek antikapitalisták.

A titkos házasságot azonban szülőknek is be kell adni valahogy… Méghozzá gyorsan, amíg hármat számolok. Egy, kettő, három, voilá! Csak meg kell olajozni a gépezetet, és Molnár Ferenc tökéletesre csiszolt, pergő kabaréjelenetei működésbe lépnek. A gépezet elején bemegy a színházigazgató, a bankigazgató, a kis kóristalány, a gazdag milliomos lánya, a taxisofőr és az írnok, és a gépezet végén kijönnek a magyar vígjáték-irodalom legmulatságosabb, legfrappánsabb egyfelvonásosai: melegszívűek, igazán nagy emberismeretről tesznek tanúbizonyságot, bölcsek, csalafinták, és csak annyi piciny gonoszság van bennük, mint bármelyik csábításra kész hölgyszemélyben. Könnyedek, sziporkázón szellemesek és hát persze, hogy mindenkit átráznak.

Hogy ezeknek az időknek a figurái, helyzetei elevenek és felpezsdítenek még ma is? Tessék, csak tessék, kérem: Molnár Ferencnek, ennek a zseniális dramaturgiai érzékkel rendelkező írónak, a tökéletesen megkomponált jelenetek mesterének két furfangos egyfelvonásosát láthatják egy este Rátóti Zoltán rendezésében.