In memoriam Miklós Tibor

Igazi klasszikus remekműnek talán csak azokat a regényeket, színdarabokat szabad neveznünk, amelyeket az idő előrehaladtával jóízű késztetéssel az ember újra és újra elővesz, mert érzi, hogy minden évben, évtizedben még több rétegét értheti meg, mélyebbre merülhet el mondanivalójában. Amit még csetlő-botló kamaszként nem szemezgetett ki belőle, azt felnőttként, vagy idősödő olvasóként csemegeként fogja élvezni, ha újra kezébe kerül , vagy színpadról köszönhet vissza végre a nagybetűs Klasszikus, kedves Nézőinkre.

A „Légy jó mindhalálig” című remekmű musical feldolgozása igazi gondolati csemege, miközben hordozza önmagában a zenés-színház minden nagyszerű elemét, muzsikája elvarázsol, Világokat nyit ki előttünk, közel engedi a gyermekekhez a valódi értést, úgy ,hogy a felnőtteket sem fosztja meg a valódi tartalomtól.

Kalandos zenei utazás ez a gyermekek boldog világától egészen az eltorzult igazság csapdájáig, a legcsillogóbb koreográfiákon át a szimbolikus mozdulatok gondolatformáló erejéig.

Az alapmű igazsága egy társadalmi regény komoly tételeit hordozza magában,melyet mesterien nem könnyít el a szerzőpáros, csak érthetővé és felismerhetővé rajzolja azok számára is, akik a zenén keresztül könnyebben fogadják be a drámai változásokat.

Egy út, s nem csupán egy Nyilas Mihály nevű kisdiák első valódi útja a felnőtté válás felé, hanem mindannyiunk minden hétköznapjának mérő és megmérető utazása ez a regényadaptáció, megannyi veszteség, komoly társadalmi rajz, megannyi tanulható s egyben kompenzáló életforma, mely a mű saját korát jellemzi, s melynek buktatói óva intenek bennünket is – sokszor akár önmagunk rosszul értelmezett sablonjai ellenében...

Nincs olyan korosztály mely számára ne volna aktuális, mely számára ne volna szívből ajánlható ez az előadás. Hiszen valódi klasszikus remekműről lévén szó, minden találkozásakor az ember újabb és újabb rétegeit fogja érteni s hazavinni, s talán – reményeink szerint – tovább, s továbbadni újabb és újabb generációk felé...