\"ORAZIO: Bizony, barátom, ha nem takarékoskodnánk, hamar tönkremennénk. A színészeknek mindig üres a zsebük, mert amit megkeresnek, azonnal el is költik. Jó, ha találni közülük egyet-kettőt, aki adósság nélkül kezdi a szezont. Hol jól megy a dolguk, hol meg szűkölködnek.\"

Végig nevetett és végig nevettetett egy izgalmakkal teljes évszázadot, méghozzá két nyelven: olaszul és franciául. A kor nevezetes, nagy hatású írói - Voltaire, Rousseau, a Bécsben élő olasz Metastasio, Goethe - elismeréssel írnak, beszélnek róla. Van úgy, hogy vígjátékait egyszerre játsszák Párizsban, Velencében, Bécsben, Weimarban. A felvilágosodás fénykorában ő is harcos felvilágosodottnak számít. De öregkorában, megérve a nagy francia forradalmat, meghőköl. Halála óta is a legtöbbet játszott színpadi szerzők közé tartozik. A nagy ókori görög és latin komédiaszerzők, és az előbbi században élt Moliere után ő fedezi fel a színpad számára a humor új forrásait, amelyek azóta is elemei az újkori és még újabb kori vígjátékoknak. Több mint 150 színjátékot írt, ezeknek java része vígjáték. Az antik görög drámákat és főleg a latin vígjátékírókat - Terentiust, Plautust - végigolvasta. Ezektől tanulta meg a humor lényegét. Úgy készült tudósnak, hogy már diákkorában drámákat írt. És az életben megismert érdekes alakokat szerepekké formálta. Előbb vidéki színjátszók, majd hamarosan városi színészcsoportok is felismerték drámáinak hatásosságát. A komédiaszínház című darabjában megújítja a vígjátékot. Egyetlen szín, maga a színház, ahol a komédiákat játsszák. Orazio, a társulat igazgatója: \"Ľnagyon ki kell tennünk magunkért. Az emberek már torkig vannak azzal, hogy mindig ugyanazt lássák, ugyanazt hallgassák.\"
Az egyszerű cselekmény - Moliére Versailles-i rögtönzés című komédiájára emlékeztetőn - a Girolamo Medebac vezette velencei színtársulat életét eleveníti meg - színházi gyakorlat közepette, a \"színház a színházban\" keretei között mutatja be az egyes színészeket. Éppen A fiával versengő apa című bohózat próbája folyik, és az egymás után érkező színészek vallomásaiból ellentmondásos kép rajzolódik ki. Placida, a primadonna szavai jelzik: a világ már ráunt arra, hogy a színpadon mindig ugyanazokat a szavakat hallja, ugyanazokat a játékfordulatokat lássa. Ugyanakkor Tonino a maszkkomédiások panaszának ad hangot amiatt, hogy a jellemvígjáték a feje tetejére állította a komédiásmesterség szabályait. A rögtönzéshez szokott szerencsétlen komédiás - így Tonino - arra kényszerül, hogy előre megírt szöveget magoljon, élete pedig folytonos reszketés, mert ha a színpadra lép, rögtön az jut eszébe: nem tudja elég jól szerepét és belesül.
Goldoni színészeit valóságos és köznapi dimenzióban mutatja be, így a cselekmény előrehaladtával azok teljes természetességgel lépnek át a valóságot tükröző színpadi fikcióból a \"színház a színházban\" játék kettős képzelt világába. A játéknak ez a mozgása töretlen a való és a valószerű, a reális és a fiktív síkok között. Goldoni vígjátéka Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című komédiájának dramaturgiáját eredeti módon előlegezi.