„Öregkoromba kezdtem ezt a verset,

Ezerkilencszáznegyvennégybe volt,

Förtelmes év! Az ország haldokolt,

Jöttek reá vad, égető keservek.”

Így kezdi Heltai Jenő – eddig kiadatlan – ostromnaplóját, majd folytatja:

„Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.”

Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis bájos humorral és öniróniával mesél, anekdotázik. Felidézi ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét, elhangzanak korabeli sanzonok és a János vitéz dalaiból is néhány (a zongoránál Darvas Ferenc).

Emlékezni kell és nem szabad felejteni, állapítja meg, bár „unokáink nem fogják ezt a kort megérteni”.

Bálint András legújabb önálló estjén az idősödő Heltai Jenő bőrébe bújik. A költő, dráma- és prózaíró, dalszerző, publicista 1944-ben írott, a nagyközönség számára mindeddig ismeretlen naplója alapján készült az előadás.

A könnyed hangvételű írásairól, bájos humoráról ismert szerző, a született mulattató egyszer csak ott találta magát hetvenegynehány évesen egy újabb háború kellős közepén, a számára különösebb jelentőséggel sosem bíró zsidó származása miatt üldöztetve, hírek, álhírek és rémhírek bonyolult szövetébe gabalyodva. Hol értetlenül, hol bölcs lényeglátással, néha keserűen, de többnyire törhetetlen derűvel, kiapadhatatlan életszeretettel számol be a „kínok közt vergődő, megnyúzott, hisztériás” Budapestről, a menekülés, a bujkálás időszakáról. Heltai nem hős és nem mártír. Apróbb megalkuvásokra kész, elkényelmesedett öregúr, aki mindent megtesz azért, hogy túléljen, hogy írhasson és nyomot hagyjon. Szórakoztató és megrázó kordokumentum, melyben mindvégig ott lebeg a kérdés, mi a jobb: felejteni vagy emlékezni.

Részletek a naplóból:

Április 14.

Az uccán, az első újságárusig és vissza körülbelül 50 csillagot számoltam meg. Pesten a Lipót körutat Tejútnak hívják, mert ott a legtöbb a csillag.

A Margit körúton két 15 éves srác egy öreg zsidó mellére mutatott, és a detektívregényekből meg a filmből merített ismeretekkel mondták: „Sheriff!”

Április 26.

Támadás a zsidó képgyüjtemények ellen. Szemére vetik a zsidóságnak, hogy annyi értékes képet vásárolt össze, ahelyett, hogy a pénzt elkártyázta, ellóversenyezte, elitta, elcigányozta vagy kurvákra költötte volna, úgy ahogy a magyar urak tették.

El akarják vitetni az írógépeket meg a fényképező masinákat is. Esedékes a zsidók számára a dohányrendelet is.

Akkor végre sikerül leszoknom a szivarozásról, ha közben le nem szoktatnak az életről.