Az írósztár, Benjamin Rubin és a feltörekvő fiatal szerző, akit „nemzedéke hangjának” tartanak, Marton Wegner egy lelakott villában találkoznak – írói mentorprogram keretében. Rubinnak az lenne a feladata, hogy mentorként terelgesse kollégáját. Csakhogy az irodalmi eszmecsere elég gyorsan kakasviadallá fajul – művészetről és a művészekről, valamint a hírnév tartósságáról.

Benjamin Rubin nyűgös és mogorva író. Egysikerű „csodagyerek”. Hírnevét még mindig a 24 évesen írt műve határozza meg. Az az életműve. Azóta is a régi dicsőségben sütkérezik. Martin Wegner Rubinnál több évtizeddel fiatalabb, és kicsit sem hiszi, hogy segítségre szorulna. A mentorprogramra sem ezért jött – az alapítvány meggyőző honoráriuma épp elég indok volt számára. De azért megmutatja új darabját az új mentorának. Rubin elolvassa, és nem finomkodik: „Szemétre való!” Összecsapásukba belekeveredik Wegner felesége és a szerencsétlen menedzser, aki kénytelen más művészeknek megfelelni a megélhetésért.

Kehlmann műve – szellemes és gondolatébresztő. Fontos kérdéseket vet fel egy olyan korban, amelyben mindenkinek hangos véleménye van és az igazi szakértőre gyanakvással tekintenek. Mi a valódi művészi érték? Ki dönti el, hogy mi jó és mi nem? Mikor segít a kritika, és mikor fegyver? Mit lát a fiatal az idősebben: példát vagy elrettentő jövőképet? És mit lát az idősebb a fiatalban: tehetséget vagy fenyegetést?

Ha van tanulság, az az: a szereplőknek csak annyi lenne a dolguk, hogy őszinték legyenek önmagukhoz.

Daniel Kehlmann 1975-ben született Münchenben. A világhírt A világ fölmérése című regénye hozta meg számára. Regényei mára a német tananyag részévé váltak.