A darab talán legemlékezetesebb pontja, amikor a nagyszerű, ám kissé bohókás tudós egy zseblámpa segítségével, néhány másodperc alatt elmagyarázza barátjának a speciális relativitáselmélet lényegét, az idődilatáció fogalmát. 

Elsősorban azonban a legfontosabb, hogy két rendkívüli zseni karaktere rajzolódik ki, két, a szó szoros értelemben vett alkotó emberé, felvillantva, milyen csekély különbség van tudós és művész szenvedélye között.

Mindketten egy életen át dolgoznak, kutatnak, már-már megszállottan keresve az elérhetetlen végső igazságot, ki a kamera mögött, ki az egyenletek világában. A tökéletesség felé törekednek, holott a maguk példáján tanulják meg, hogy e törekvésükben sohasem fognak sikerrel járni. Esendőségük és humanizmusuk teszi rendkívül szerethetővé őket. 

A teljes írás eléréséhez kattintson IDE >>>