Miről szól az Illúziók?

Nem szeretném teljesen elmondani a történetet, mert a darab egyik izgalma pont abban rejlik, hogy sok apró mozaikból és történetrészletből hogyan áll össze egy teljes egész.  Az előadás során négy ember elmeséli két házaspár történetét. Nem tudjuk, hogy saját magukról beszélnek-e, vagy másokról, nem tudjuk, hogy valóságos-e a történet vagy a fantázia szüleménye. Az élet „nagy” dolgairól szól, mint élet, halál, szerelem, hűség, stb., és van-e és mi az értelme ennek az egésznek. Az emberek általában arra törekednek, hogy legyen valami állandóság, fogódzó az életükben, a kapcsolataikban, miközben valójában minden képlékeny és kiszámíthatatlan. Ennek a furcsa masszájáról szól ez a történet.

Hogyan épül fel a történet?

A darab sok apró történetfoszlányból áll. A szerző, Ivan Viripajev, mesterien adagolja a részleteket, matematikai pontossággal van megírva és lefordítva is a darab. Gazdag szóhasználat, barokkosan burjánzó mondatok, mindent ezer módon körbejár, aztán ez átcsap egy tartalmi minőségbe.

Mesélj a szerepedről.

Az egyik nőt alakítom, de ebben az előadásban inkább azt emelném ki, hogy a darabban szereplő négy embert mi köti össze. Nem az a lényeg, hogy másfajta karakterek, hanem az, hogy hasonlóan gondolkodnak az életről, érzik annak képlékenységét, mindenki kiszolgáltatottja a saját vágyainak és érzéseinek és annak is, hogy ezek az érzések igazak-e vagy sem. Sokszor elcsúszkálunk egymás mellett. Kinyitunk egy ajtót a szívünkben, de a másik még nem érett meg rá abban a pillanatban, hogy belépjen rajta. Aztán hirtelen lenéz ránk a mindenség és két lélek mégis összeér. A közös nagy magány egymásba kapaszkodva mégis feloldható.

Milyen kihívást tartogat egy Rózsavölgyi Szalon – Székesfehérvári Vörösmarty Színház közti együttműködés – két helyen játszani ugyanazt?

Vidéken nincs lehetőség sokat játszani egy darabot. Azon szocializálódtam, hogy Pesten legalább 50 előadást ér meg egy darab, vidéken maximum 20-25 előadást. Sok munkát, energiát, gondolatot belerakunk, és mire összeérik, addigra elfogy a víz, amiben úszni lehetne. Adott a színpad adta szűk mezsgye, amin próbálunk, ez ad egyfajta biztonságot. A szőnyegen kívüli tér jelentheti a kihívást: másképp ülnek a Szalonban a nézők, mint a Vörösmarty Színház Stúdiójában, másképp használjuk a hangerőnket, stb.

Milyen történelmed van a többi alkotóval?

Hargitai Iván rendezővel nagyon régen egy társulatban voltunk az Új Színházban, de az ott töltött négy év alatt nem dolgoztunk együtt. Azóta eltelt húsz év, és találkoztunk Székesfehérváron, amikor ideszerződtem. Iván megtalálta az anyagot, és felkért erre a szerepre. Varga Marival többször dolgoztam már korábban, ebben az évadban is játszunk együtt, Debreczeny Csabával még nem dolgoztunk együtt, Hirtling Pistivel tavaly Fehérváron csináltunk egy előadást. Mindenki ismerős, barát, kíváncsiak vagyunk egymásra, és egy igazán izgalmas, értékes anyaggal foglalkozunk.