A 90 éve született Kányádi Sándorra a Tamási Áron Színház színészei kedvelt verseikből és a költő gyermekkori történeteiből szőttek össze egy emlékestet. A költőre való emlékezésen túl az est a költészet műfajában rejlő elemi egyszerűségre, tagadhatatlan könnyedségre emlékeztet. Egy ismert anekdota szerint egy találkozón egy kisiskolás arra a kérdésre, hogy mi a vers, a következőt válaszolta: A vers az, amit mondani kell. A költészetnek erre a cicomát mellőző meghatározására így emlékszik vissza a költő: Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.