- Milyen előadásokban láthatunk most a Kamaraszínházban?
- A Világtalanok volt az utolsó darabom, és a Börtönszínház a legfrissebb, amiben részt veszek. Vasárnap volt a bemutató. Ez egy táncoslányokkal „feltupírozott” kétszereplős darab, Harsányi Gáborral dolgozunk benne. A művészet és a hatalom kapcsolatáról, a kiszolgáltatottságról szól. Egy börtöncellában játszódik, ahol az oda került fiatal színész a Mario és varázsló Cipollájaként kreativitásával és fantáziájával bebizonyítja öreg társának, hogy a falak ledönthetőek, minden az ember fejében dől el. Viszonyukból – az öreg a dilettáns, hozzá nem értő oldalt képviseli - elkezdődik egy hatalmi verseny, amiben a művészet és a gazdasági-társadalmi érdekek állnak szemben egymással. Addig megy ez, amíg ki nem derül, hogy miért került a börtönbe a fiatal színész.

- Szereted az kevés szereplővel készülő előadásokat, vagy nagyobb társaságban érzed jobban magad?
- Attól függ, mikor mit kíván meg az ügy. A frissességet, a megújulást, és az ezeket létrehozó kreatív csapatmunkát szeretem. Ez tud kettesben, és több emberrel is működni. Mindig a belső hangra kell odafigyelni. Ez például a Börtönszínház üzenete is. Abból kell kiindulni, hogy mi az ember saját érzéseiben kialakult mondanivalója – és ennek kell hangot adni, csinálni a feladatunkat, dolgozni. Szívvel-lélekkel, ezerrel. Soha nem elég az, ami van, az embernek mindig át kell lépnie önmagán. A színház nem csak egy bohóckodás, hanem önmagunk megismerése.

- Ha jól tudom, szívesen belevágsz saját színpadi kísérletekbe is. Mit szeretnél ezekkel átadni a közönségnek?
- Van még egy darab, amit már Budapesten nem játszunk, mert szerintem itt kifulladt, a Szerelmes levelek. Szerte az országban viszont még egy csomó ember van, akinek szeretnénk megmutatni, ezért most vidéken utazunk vele. Ebben is olyan dolgok hangzanak el, amiben én hiszek, hogy szerintem el kell hangzania a színpadon: számomra fontos értékek. Hiszek abban, hogy a színháznak értéket kell közölnie, és ha tükröt mutat, akkor is olyat, ami a kiútra kellene vezetnie a nézőt.

Kevésbé hiszek a görbe tükör hatásában. A mai néző erre már nem vevő, mert nem rossz szájízzel akar kijönni egy előadásról, amikor, hogy már megint megmondták neki, hogy milyen szörnyű az élete. Úgy kell elengedni a közönséget egy két-három órás darab után a színházból, hogy nem csak szembesültek valamivel, hanem iránymutatást is kaptak.