Mit csinál Edward király, angol király?

Mihez ne fogjon senki könnyelműen?

Mi történik őszi éjjel a galagonyával?

A válaszokat egyformán tudjuk. Ha valamiben, ebben egyek vagyunk. De jó! Egy versantológia van a fejünkben, kinél szűkebb, kinél bővebb, de a magja közös. Rágcsálja az idő, strófák, sorok, jelzők kihullnak, néha a szerző neve is. Ez például honnan is van: "A jó sör jön is, megy is? Tanultuk az iskolában? Kaláka? Burns! Szóval nem magyar. Nem e? Burns nem ezt írta. Hanem ezt: "O gude ale comes and gude ale goes? Magyarul Nagy László csinált belőle verset. Róla kinek mi ugrik be? Itt már bizonytalanabb terepen járunk. De makacsul mégis úgy képzeljük: valahol ott él bennünk az az antológia. A kályha, ahonnan elindulunk, ami megszabja viszonyunkat a nyelvünkhöz. Van, akiben folyvást bővül, van, akiben egyre kopik, de akkor is olyan parázs, ami lángra kap, ha ráfújnak. Idealisták volnánk? Tegyünk egy próbát! Legyen most a színpad ezé a közös versmemóriáé, ahol helye van a torzképeknek és magyar költészetté honosított idegen verseknek is.

A műsorban mintegy 100 ismert magyar vers hangzik el, többek között:

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Vörösmarty Mihály: A vén cigány

Arany János: A walesi bárdok

Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz

Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet

Babits Mihály: Esti kérdés

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

József Attila: Eszmélet

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Pilinszky János: Apokrif

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

Nagy László: Adjon az Isten

Orbán Ottó: A magyar népdalhoz

Petri György: 1956