Koltai Tamás huzamosabb ideje gyakorlatilag, harcban, háborúban áll az egész szakmával és szinte valamennyi színházzal. (Miskolctól Budapesten át Pécsig)
Nemrégiben még a nemzet színészeit sem kímélte! Legutóbb a Népszabadságban március 25-én a Színházi Világnap alkalmából borította egy szennyes vödör tartalmát a szakmára. Sunyi, gyáva módon engem is megrágalmazott, de ezzel és a cikk egészével itt most nem kívánok foglalkozni!

Egyetlen kijelentését azonban az élők és a holtak nevében is visszautasítom. Azt írja „…a Kárpát- medencének ezen a kies helyén genetikailag (bár ezt a szót nem szívesen használom) kevesebb a született színházi tehetség, mint máshol”. Nagyon csodálkozom, hogy ez a színtiszta rasszizmus, nem tűnt fel másoknak! Koltainak ezért a kijelentéséért az egész szakmától nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, vagy lemondani. Pár nappal később a Színház című folyóiratban Koltai megjelentetett Tarján Tamás tollából egy rendkívül zavaros, valótlanságoktól, tévedésektől hemzsegő rosszindulatú írást színházunkról és rólam. Magam miatt nem ragadtam volna tollat, de a színházunkat ért igazságtalan, rosszindulatú, minden alapot nélkülöző támadást vissza kell utasítanom. A tisztánlátás érdekében, hogy az olvasók számára világos legyen, néhány dolgot elöljáróban közölnöm kell. Nem szívesen teszem, de Koltai magatartása erre kényszerít.

Koltai Tamás az elmúlt években számtalan szívességet kért és kapott tőlem, aki ismer tudja, bárkinek, ha tudok segítek. Kérésére foglalkoztattam első feleségét, majd második feleségét, aki kitűnő színészek társaságában próbálhatta meg a színészmesterséget elsajátítani. Ugyancsak kérésére rendezési lehetőséget biztosítottam a fia számára is. Ezen kívül a főszerkesztő úr 10 könyvét szponzoráltuk, amelyekben például ilyen bejegyzések találhatók : „ Miklósnak legjobb szponzoromnak, a színházigazgatás mesterének szeretettel Tamás”, „Miklósnak a nagyvonalú mecénásnak, színházigazgatónak, színházcsináló szakembernek hálával és szeretettel Tamás”, „ Miklósnak az együtt-gondolkodó és együtt-munkálkodó jó-barátnak Tamás”, „Miklósnak szeretettel a további közös munkánk reményében Tamás”, stb. stb. Még a korábbi munkahelyemen a Szövetségben nem kis szerepem volt abban, hogy kritikusok is kaphassanak Jászai díjat. Így Koltai is 1987-ben. Az elmúlt években soha meg nem kérdeztem Tőle, amikor nálunk előadást nézett, hogy tetszett neki, vagy egyetlen-egyszer sem reagáltam még akkor sem, ha ledorongoló volt a kritikája. De amikor az angol élő drámairodalom klasszikusáról (Hampton) és művéről a Kúráról minősíthetetlen hangon írt, megkértem, hogyha ezt lehet, fejezze be. Egyébként is összeférhetetlen és etikátlan volt, hogy arról a színházról, ahol a családja tagjai dolgoznak, akár jót vagy rosszat írjon. Ezután, ahol csak tud, belém köt és közvetlenül vagy közvetve színházunkat támadja.

Visszatérve Tarján Tamás írásához a lábjegyzetből kiderül, hogy az eredeti írását belső használatra, a Fővárosnak készítette 2004-ben. Most 2006-ban, ahogy írja, felfrissítette és kiegészítette, de az írásból kiderül, hogy nem a Főváros kérésére, hanem nyilvánvaló megbízója, a lap felkérésére. Az írás hemzseg a ténybeli tévedésekből. Ha valaki egy színház működéséről ír és még azt sem tudja, hogy a Játékszínt és a Budapesti Kamaraszínházat nem a főváros, hanem a minisztérium felügyeli és finanszírozza, ott elég nagy baj van. De a további hibák felsorolásától most eltekintek. Az írás azt sugallja, hogy 1998-ig jól mentek a dolgok nálunk. Nem is írhatott mást, hiszen jelentős színháztörténeti előadások születtek az első nyolc évben. Ezután állítólag minden rosszra fordult.
Hát ez tévedés kedves Tamás! 1998-tól 2006-ig talán még sikeresebb lett a színházunk, mint az első nyolc évben volt. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a kezdetektől kiegyensúlyozott, hullámvölgyek nélkül, végig magas művészi színvonalon működik a Budapesti Kamaraszínház. Ez elég ritka. Az elmúlt években a legtöbb tévé-közvetítés színházunkból volt 25!
Ebben az időszakban Tordy Géza lett a színház főrendezője, és erre a periódusra esik Alföldi Róbert és a Kamaraszínház szoros együttműködése. Robi hét sikeres előadást rendezett nálunk, olyanokat, mint a Hajlam, a Sirály, A velencei kalmár, Haramiák, a Macbeth stb. Ebben az időben merült fel, ha majd egyszer visszavonulok, átvehetné a színház irányítását. De Alföldi hamar kinőtte magát, kicsit talán türelmetlen is volt, (Új Színházi pályázatok) de végül is azt hiszem szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy előadásainak sikerében talán nekem is részem volt, így abban is, hogy végre most egy színház, a Bárka élére került, ahol nemcsak rendezői, hanem igazgatói képességét is bebizonyíthatja. Ebben az időszakban Alföldi mellett Tordy Géza olyan előadásokat rendezett, mint az Animus és Anima, mint a Lola Blau Udvaros Dorottyával (Tivoli 60), Tennessee Williams A vágy villamosa, Eszenyi Enikő eddigi pályájának talán legjobb alakításával ( Tivoli 143, jelenleg is repertoáron), vagy az Amerikai Elektra olyan színészek remeklésével, mint Kováts Adél, Horváth Lili, László Zsolt, vagy Alföldi Róbert (Tivoli 101). Erre az időszakra esik Valló Péter rendezéseinek zöme, az Isten Ágnese, a Honderű (Tivoli 150, jelenleg is repertoáron), Az Emberbarát, (Hampton drámája! már több mint 100-szor ment és jelenleg is műsoron van), A csábítás művészete, amely ugyancsak túl van a 100-ik előadáson, a Szegény Lázár vagy a már említett Kúra. Ugyancsak erre a második periódusra esik Sopsits Árpád több mint 100-szor játszott Bűn és bűnhődése vagy Egy őrült naplója. De nem folytatom tovább. Az elmúlt időszakban 41 darabunk haladta meg 50-75-100-ik előadást, de némelyik a 150-et is. Könnyű vagy bulvárdarabokat egy-két kivételtől eltekintve nem játszottunk. Nem tudom, honnan veszi Tarján Tamás ezek után, hogy nálunk kis szériában mennek a darabok, és „rengeteg a füstbement bemutató”, a „repertoárt gyorsan és kíméletlenül „kisalakozzák”, a nézők nálunk „zsákbamacskát” és „feszélyezően egyenetlen premiereket kapnak”. Csak példaként a Leonce és Léna , a Színházcsináló, a II. Edward, az Alku, a Bunbury, a Három magas nő, az Othello, a Sirály, az Animus és Anima, a Velencei kalmár (Tivoli 100) , Az öreg hölgy látogatása (Tivoli 100), a Haramiák, a Honderű, a Kvartett, A vágy villamosa, Az ügynök halála (Tivoli 79), az Emberbarát, Az Amerikai Elektra, a Szappanopera, a Bűn és bűnhődés, a Lefelé a hegyről, a Csábítás művészete (101), a Rose, az Egy őrült naplója irodalmi értékeit még talán Tarján Tamás sem vonhatja kétségbe.

Néhány szó a Tivoliról. Amióta megkaptuk (1998) egy kivételével minden bemutatónk sikeres volt. A színházat mi tettük színházi játszásra alkalmassá. Közel 90 millió forintot költöttünk rá. Amikor átvettük nem volt portál, ruhatár, nem voltak a büfék kialakítva, nem volt ügyelői rendszer, nem volt klíma, a podesztek egyharmada hiányzott, stb. Tarján szerint állítólag összement, kisebb lett. Pedig nem tettük be főzőmosásba. Semmit nem alakítottunk át, nem is lehet, az épület műemlék. De játszottunk már benne átlósan, (A vágy villamosa) egyik oldalon (Az öreg hölgy látogatása Psota Irénnel 100), arénaszerűen, porondszerűen, frontálisan.

Az elmúlt időszakban 45 magyar darabot mutattunk be. Ebből 24 ősbemutató volt. Volt olyan időszak nem is olyan régen, hogy egyszerre három Spiró darab volt műsoron. A Honderű most érte el a 150-ik előadást, a Szappanopera túl van a 100-on. A Sóska , sültkrumpli, Egressy darabja túl van a 150-iken. De ezt sem folytatom. Nem kevés színházművészt indítottunk el az elmúlt időszakban, akik mára jelentős művésszé értek. Itt indult Eszenyi Enikő rendezői karrierje. Itt vált ismert színésszé Pindroch Csaba, Kamarás Iván, Újvári Zoltán vagy Vári Éva. E két utóbbi művész talán most is Pécsett lenne, ha nem hívom őket Budapestre. Itt érett nagy színésszé László Zsolt, aki az elmúlt években 9 főszerepet játszott nálunk. Bertók Lajosról csak a legnagyobb elismeréssel írhat és beszélhet bárki.

Természetesen nálunk is vannak kevésbé sikerült előadások, miért ne volnának? Csak nem úgy, ahogy Tarján állítja, hanem többségében a nagyszériák és csak néhány, a kevésbé sikerült, vagy ha úgy tetszik bukás. Kockázat vagy rizikó, vagy megelőlegezett bizalom nélkül ritkán van eredmény. Mi soha nem a biztosra mentünk. Senki nem tudhatta előre, sőt többen azt gondolták Eszenyi nem fog tudni rendezni, pedig nagyon is! Vagy például Kamarás Ivánt rögtön a mélyvízbe dobtuk. Senki nem tudta előre, hogy ilyen jó lesz! Ide tartozik, hogy színházunk művészei - nem vendégművészei - számtalan díjat kaptak. Volt olyan évad, amikor négy Jászai díjat egyszerre! Számtalan kritikus díjat és egyéb állami kitüntetéseket. Az Országos Színházi Találkozókra szinte mindig meghívást kaptunk, az idén is.

Azt írja Tarján „akadnak külföldi szerepelések és sikerek, ám színházunk nem számít a magyar színházi kultúra követének”. Ha nem mi, akkor nem tudom, hogy ki? Az elmúlt 14 évben 35 külföldi turnét bonyolítottunk le. Ennyit egyetlen magyar színház se! Ezek az országok a következők: Németország (3) Hollandia, Ausztria (4), Dánia, Spanyolország (2), Szlovákia (3), Svájc (2), Franciaország (2), Usa (4), Olaszország, Románia (5), Bosznia, Anglia, Csehország (3), Finnország, Szerbia, Kanada és végül Izrael! Az országok mellett levő számok azt jelentik hányszor voltunk az illető országban. Ezek nem kirándulások voltak! Többségük Fesztivál, ahová nem küldtek, hanem minden alkalommal hívtak bennünket. Ahol verseny volt, többnyire nyertünk. Romániában román területen például fődíjat vagy Boszniában a háború után közel 70 együttes közül ugyancsak fődíjjal tüntettek ki bennünket.

Nem először hallom, mint kifogást, hogy a Budapesti Kamaraszínházban sok a bemutató. Csak senki nem veszi figyelembe, hogy nekünk három játszóhelyünk van! A Tivoli, amelyet pályázati úton nyertünk el - nem pedig megszereztünk - és ezzel egy időben a Józsefvárost leadtuk. Régi stúdiónkat szponzorunk jóvoltából felújítottuk és ma már az Ericssonban havonta 20 előadást tartunk. A Shure Stúdiót magunknak építettük, állami pénz szinte nincs is benne. Három cég, a Sulák , a Laki és a Mabedu Line jóvoltából játszhatunk itt, havonta szintén 20-at. Egy-játszóhelyes színház is szezononként 3-4 bemutatót tart. Ha ezt hárommal megszorozzuk, akkor más nem jöhet ki, mint minimum 9. Egyébként a Vígszínház, a Katona József Színház, a Madách Színház is három játszóhellyel rendelkezik! Nekünk törzsközönségünk van, több száz pártolótagunk, akik nem keverik össze játszóhelyeinket. Színházunkban hosszú évek óta 100%-os a fizető nézőszám! Szezononként több mint 600 előadást tartunk és közel másfél száz közművelődési irodalomórát, elsősorban a szenvedélybetegségekről. Jelenleg 26 darab van repertoárunkon, és Budapesten több mint 70 ezer néző látogatja előadásainkat.

Akkor most néhány szót a „roppant vegyes iskolázottságú és képességű színészgárdáról”, társulatunkról, amelynél Tarján szerint: „minden számottevő budapesti színház gárdája kiegyensúlyozottabb, erősebb, mozgékonyabb az itteninél”. „A társulati tagok egy része messze túl van művészi zentijén, az érkezők közül nem kevesen épp eljutottak a pályaküszöbig”. Írja. Ezt a valótlan és hamis állítást a társulatunk nevében vissza kell utasítanom. Nem tudom kikre gondolt Tarján Tamás? Társulatunk összetétele, magja, évek óta stabil. Néhányan valóban (3-4) elmentek a Nemzeti Színházba, vagy a Vígszínházba, de továbbra is játszanak nálunk, s voltak, akik elmentek aztán visszajöttek. Például Kerekes József, vagy éppen most Egri Kati. Ebben a színházban a színészek jól érzik magukat, a vendégek „nem szippantanak el” szerepeket a tagok elől. Mindenkinek van minden évben egy-két új lehetősége, nagyon odafigyelünk a fiatalok fejlődésére. A fiatalok közül Bozsó Péter, Dolmány Attila, Dózsa Zoltán, Fábián Anita, Horváth Lili, Jánosi Dávid, Juhász Réka, Karácsonyi Zoltán, Stefanovics Angéla, Szabó Margaréta, Szőlőskei Tímea, Verebes Linda és Zámbori Soma bárhol megállnák a helyüket. Andai Györgyi és
Szilágyi Zsuzsa nem „megbízható színészek”, sokak megítélése szerint és szerintünk is korosztályuk élvonalába tartoznak. A kicsit felsőbb korosztályban Bacsa Ildikó, Haás Vander Péter, Nagy Enikő, Németh Kristóf, Kerekes József, Törköly Levente, nem szorul az én dicséretemre. Tímár Éva, Vári Éva, Horváth Lajos Ottó, Szilágyi Tibor, Bertók Lajos, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk a szakma élvonalába tartoznak. Ez a társulatunk. Azt hiszem senkit nem hagytam ki. De igen. Sándor György 15 év mellőzése után most már második éve arat sikert estjeivel nálunk, ő is tagunk!

Tarján Tamás nem tudhatja, de nem tudom, akkor miért állítja, hogy Ruszt Józseftől távol állt a Nemzeti Színházi koncepció. Egyáltalán nem állt távol tőle, meg volt sértve, hogy Őt nem kérték fel a többiekkel együtt. Ezért írt egy dolgozatot, amit be is adott, majd kisvártatva Böhm Gyuri és jómagam tanácsára visszavont, mert biztosak voltunk benne, hogyha nem hívták meg, akkor vele nem számolnak. Nekünk lett igazunk. Tordy Gézától sem állt távol, mint írja Tarján Tamás a Nemzeti koncepció, hiszen velem együtt pályázott 2002-ben az új Nemzetire, ő lett volna a főrendező! Ezt Tarján Tamásnak tudnia kellene, hiszen benne volt a pályázatokat elbíráló kuratóriumban. Itt jegyzem meg, hogy csak erős unszolásra készítettük el pályázatunkat a Nemzetire és tudomásunk szerint „végig versenyben” voltunk.

Kedves Tamás! Ha egy színházról megpróbálunk egy portrét rajzolni, azt körültekintőbben kell megtenni és az a minimum, ha nem is az országos, de a budapesti színházi életben az adott színházat megpróbáljuk elhelyezni. Nem én mondom, hanem nagyon sokak állítják, hogy a Budapesti Kamaraszínház ma az ország egyik legsikeresebb, legkiegyensúlyozottabb, rangos előadásokat produkáló művészszínháza. Ne akarj Te bennünket a két stúdióba gyömöszölni, a nagy játszóhelyünket elvenni tőlünk. Ez nem Rád tartozik, erre Téged és főszerkesztődet senki nem hatalmazta fel.

Válaszom írása közben értesültem arról, hogy Koltai olyan mélyre süllyedt, amelynél már nincs lejjebb. A Színház című lap honlapján szavazást kért arról, hogy mit csináljanak a színházunkkal. Attól sem riadt vissza, hogy a szavazást manipuláltassa. Időnként, amikor ránk nézve pozitív a szavazás, belenyúlnak a gépbe és csökkentik a szavazatokat! Ez egyébként nevetséges, gyerekes és főleg gusztustalan, amely tulajdonképpen szót sem érdemelne, csupán a lap főszerkesztőjét minősíti. Egyébként fel sem tételezem, hogy a két másik érintett hírbehozott színház tudtával indult a szavazás.
Ilyen alapon holnap felvehetnénk a mi honlapunkra, hogy a sok millió forint közpénzből finanszírozott rendkívül alacsony példányszámban eladott lapot megszüntessék-e vagy sem? Főszerkesztőjét leváltsák-e igen vagy nem? A szavazás végeredménye azt hiszem senki előtt nem lenne kétséges, ma már alig van színház, ahol Koltait szívesen látják.