„A hangja visz így is!” – mondja szeretetteljesen nevetve Karácsonyi Zoltán rendezőjéről, Pécsi Ildikóról, amikor arról kérdezem, hogyan dolgozik a művésznő balesetet szenvedett lábával a gödöllői nyári bemutatón. Még egy színházi ember, aki szinte képtelen a nyarat tétlenül, pihenéssel tölteni.
- Amióta színész vagy, volt már olyan nyár, amit végigpihetnél?
- Szeretnék én pihenni, de még nem nagyon fordult elő. Eddig a legtöbbször mindig megtalált valami munka, nem beszélve a szinkronról, ami egész évben működik. Nyolc éve a Kamaraszínházban már játszottuk a Kérőket Pécsi Ildikó rendezésében, ez most újra előkerült, bár Gödöllőn mutatjuk majd be, ebben fogok dolgozni. Ugyanazt a szerepet kaptam, amit annak idején, Pindroch Csabával együtt mi ketten vagyunk a kérők. Ildikó minden évben emlegette, hogy szeretné újra színpadra állítani ezt a darabot, és idén azzal hívott fel, hogy nekikezdhetünk, július elején bemutató! - Egy rövidebb nyaralásra azért lesz alkalmad..?.
- Csak valami spontán ötletből alakulhat ki a hirtelen útiterv, ahogyan tavaly is. Heteken át próbáltunk a nyári hőségben egy téli darabot: végig beöltözve sapkába-sálba, bundába. Bedühödtem, körülnéztem az utazási irodák last minute-útjai között, és Jordániában kötöttem ki. Az volt a fő szempont, hogy ne kerüljön túl sokba, de tenger legyen! Idén is ezek a vezérelvek, ha hirtelen felindulásból nekivágunk az útnak, valószínűleg Horvátország vagy Montenegro lesz a cél. - Említetted, hogy a szinkornos feladatokkal nyáron is foglalkozni kell... Mesélj egy kicsit erről, hogyan is működik az a munka?
- A szinkron ma már egy gyár. Nem úgy van, mint régen, hogy egy helyen készül minden: a város rengeteg pontján vannak már kisebb-nagyobb stúdiók, ahol a különböző produkciók felvételei folynak. Van a „tömeg”, amikor háttérzajokat veszünk fel, sokan egyszerre, a többi pedig attól függ, hogy hogyan sikerül egyeztetni a szereplőket: a kevés szereplős munkához igyekeznek egy helyre, egy időbe összegyűjteni a színészeket, ha ez nem megy, akkor a vágónak és a rendezőnek sokkal nehezebb az utómunka, de meg lehet oldani. Természetesen mindenki jobban szeret egyedül dolgozni, hiszen akkor csak magára kell odafigyelnie, csak ő hibázhat és nem függ a többiek teljesítményétől. Így a leggyorsabb. De ha egy jó társaság verődik össze, akkor nagyon jó tud lenni a hangulat. - Tudod-e már, hogy milyen munka vár rád a következő évadban a Budapesti Kamaraszínházban?
- Nem írták ki a kezdő darabokat a három helyszín egyikére sem, emiatt nem tudok semmi konkrétumot mondani. Természetesen a pletykák terjednek, de ezekben nem szabad bízni. - Jó néhány filmes szereped is volt az elmúlt években. A kamerának ugyanúgy szeretsz dolgozni, mint a színpadon?
- Nagyon örülök, ha filmes ajánlatot kapok, de ezek itthon sajnos sosem biztosak. Egy film elkészülte csak akkor százszázalékos, ha már ülsz a moziban, és viszontlátod magad a vásznon. Addig naponta változtatnak a terveken. A televíziós munkákban sem találok kivetnivalót: manapság semmire nem mondhatsz nemet, el kell vállalni mindent, nincs értelme szigorú elvekhez tartani magunkat. Engem is beválasztottak egy hat évvel ezelőtt forgatott magyar sorozatba, ez ugyanolyan feladat, mint bármelyik másik. Nagy, tekintélyes művészek is sokat szerepeltek évtizedekkel ezelőtt tévéjátékokban, tévéfilmekben, ezek helyett most szappanoperák vannak. Ami fontos, hogy a minőség itt sokkal kevésbé a színészeken múlik, hanem inkább a forgatókönyvön, illetve az egész produkción.
