- Nehéz a krimiről úgy beszélni, hogy ne mondjuk el azt, aminek nem szabad előre kiderülni, de mégis, meséld el, mi a történet háttere?
- Egy meglehetősen jól szituált polgári család életét látjuk a színpadon, benne a mama, gyerekek, testvér, házvezetőnő, szobalány… Idilli környezetben mozognak, kívülről tökéletesnek tűnnek, de mire a darab végére érünk, sok titok kerül napvilágra, és rájövünk: mindenkinek van vaj a füle mögött. Sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy egy családról azt hittük, teljes harmóniában, mintaházasságban élnek, és egyszercsak bejelentik: elválnak. Ilyenkor mindenki megdöbben: „Ők? Az lehetetlen!” Hát ehhez hasonlít egy kicsit ez a helyzet, amikor ebből a rózsaszín álomvilágból vaskos, borzasztó szemétdomb lesz, hiszen szép fokozatosan, egytől-egyig mindenkiről kiderül, hogy valami baj van vele.

- Lehetséges szerinted ugyanez a történet nyolc férfival?
- El tudom képzelni, de nem igazán életszerű nyolc férfi ilyen kapcsolatrendszerben. De munkahelyen, vagy egy kollégiumban, ha telik-múlik az idő, ugyanúgy szükségszerű, hogy jobban megismerik egymást, és fokozatosan sok minden kiderül.
- Arra is gondolok, hogy úgy tartják, a nők között sokkal több az intrika, a rejtett rivalizálás, ami még több konfliktust eredményezhet. A próbafolyamat alatt nem okoz gondot, hogy folyamatosan összezárva dolgoztok?
- Sokszor előfordul, hogy az indulatok kiverik a biztosítékot, de ezt nagyon jól tudjuk kezelni. Ez természetes állapot, hiszen tényleg úgy van, ahogy mondod. Általában a feszültség hamar feloldódik és röhögésbe fullad. De nem igazi rivalizálásról és nagy konfliktusokról van szó, hanem apróságokról. Hétköznapi viták, akár arról, hogy mikor tartsunk szünetet, nem pedig vérre menő őrületek. Ráadásul mindenki tudja, hogy a folyamatos zsörtölődés nem viszi előre a munkát, márpedig nemsokára premier lesz.

- Mi a legnehezebb feladat ebben az előadásban?
- Amikor megkaptam a szöveget, persze, mint mindig, elájultam, hogy jézusom, ennyi oldalt nem lehet megtanulni… Nyolcan folyamatosan a színpadon vagyunk a két felvonás alatt, csak pillanatokra megy ki valaki. Ebben a helyzetben azon múlik minden, hogy figyeljünk egymásra. Ezért bizonyos részekkel előreszaladtunk, míg mások lemaradnak, de ha már mennek a bonyolultabb szakaszok, akkor összerakjuk az egyik felvonást, majd a másikat… Közben kibukik néhány hiba, cizellázunk egy sort újra, és ha megvan, akkor meg lehet nézni, hogy a két felvonás viszonyában van-e még valami, ami nem stimmel. Ma is egy ilyen „pucolós” próba volt. Ilyenkor nagyon nehéz arra odafigyelni, hogy ne rutinból haladjunk, hanem valóban meghalljunk és megnézzünk mindent, mert különben nem tűnnek ki a nüansznyi hibák.
- A bemutató után csupán néhány alkalommal játsszátok a Nyolc nőt, hiszen mindjárt vége az évadnak. Nehéz lesz szeptemberben ilyen kevés gyakorlattal újrakezdeni?
- Nem ideális, mert – a magam véleménye szerint – szinte minden darab úgy a tizedik előadás után kapja meg a végleges formáját, amit ebben az évadban nem fogunk elérni. Viszont ha jól rakják le egy előadás alapjait – és ez ebben az esetben így történt – az ősszel, a felújító próbán nagyon sokat tud segíteni, hogy visszataláljunk a kerékvágásba. És itt elég bonyolult helyzeteket okoz a nyolc nő által teremtett káosz.