A fiatal hölgy barátaival egy sor kisjátékfilmet készített, amelyek igényes és ötletes szellemességeikkel igen nevettetőek – de a huszonéves alkotók szociális érzékenysége is hangsúlyosan mutatkozik meg bennük. Úgy tűnik, a színpadon Angéla sorozatosan kőkemény témákkal kerül szembe, amelyben a humornak kevesebb szerep jut.
- A Világtalanok című előadás volt a legutóbbi bemutatód a Kamaraszínházban, ami egy tragikus családi történetet dolgoz fel, sérült, fogyatékos szereplőkkel.
- Mondhatjuk, hogy fogyatékosok, bár itt inkább retardáltságról van szó, érzelmi sérültekről. A darab szereplői állami gondozásban, intézetben nőttek fel – ennek a hatásait próbáltuk meg színre vinni, megfogalmazni. Nagyon átéljük, jól érzem magam ebben az előadásban, szeretem játszani.
- Volt már ehhez hasonló szereped?
- A „Patkányok”-ban volt hasonló szerepem, de nem vontam párhuzamot a kettő között.
- A közönségnek hogy tetszik a Világtalanok?
- Alapvetően szerintem szeretik, ezt főleg a tapsból lehet lemérni a végén. Az elején pedig a könnyedebb jelenetekben sokat nevetnek, tehát élvezik.
- Milyen más előadásban láthatunk a színpadon?
- A Kamarában Anna Frankot játszom, A kúra című darabban egy fiatal nőt, és a Nemzeti Színházban a Györgyike, drága gyermek című előadásban Stefit. Mostanában, amióta nem próbálok, inkább csak esténként vagyok elfoglalt, így otthon, Maglódon töltöm az időmet. Van egy kutyám, varrok, rajzolok, próbálom kreatív tevékenységekkel lefoglalni magam, és természetesen háztartást vezetek. Pihenésre nincs igazán szükségem most, hiszen nincs, amitől fáradt lennék.
-Egy baráti társasággal - Kálmánchelyi Zoltánnal és Végh Zsolttal - több kisjátékfilmet is készítettetek az utóbbi években, amelyek nagyon népszerűek lettek az igényes közönség köreiben. Mostanában dolgoztok újabb produkción?
- Éppen alakul egy újabb forgatókönyv-ötlet. Az uristen@menny.hu című film második részén dolgozunk, de lehet, hogy valami teljesen más sül ki belőle. A Libiomfi volt az utolsó mozink, azóta mindenki csinálta a maga dolgát, a saját életét, és közben természetesen gondolkodtunk ezen a vonalon is – de hát nem kell minden évben forgatni…!
