Hírek
A június 29-i gálán hirdetik ki a közönségszavazás nyerteseit, illetve a társulati díjakat is ekkor adják át.
Az egyéni műsorszámokból, dalokból, rövid jelenetekből varieté-szerűen összeállított produkciót június 29-én 18 órai kezdettel, bérletszünetben láthatja a közönség. A hagyományokhoz ragaszkodva, most is a gála keretében adják át a közönségdíjakat, illetve a társulat és a művészeti tanács belső, szakmai díjait is az érintett művészeknek, a háttérszemélyzet legjobban teljesítő munkatársainak, illetve a közönség egy erre érdemesült tagjának.
A gála rendezője Nagy Regina, az előadásban színpadra lép a társulat minden színésze. A díszletről és a jelmezekről Szabó Anna gondoskodik, a produkció ügyelője Fábry Zoltán.
Nem maradhat el a már megszokott zsíroskenyeres-boros vacsora sem a gálát követően, amelyen közönség számára lehetőség nyílik kötetlen beszélgetést folytatni a Harag György Társulat tagjaival és koccintani ünnepi évadunk kiemelkedő sikerére.
A gálára jegyek kaphatók a Szatmárnémeti Északi Színház Horea utcai jegypénztárában minden hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, illetve az előadás előtt egy órával.

-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György