Portré
Lukács Gyöngyi
színész
Életrajz
Zenei tanulmányait a moszkvai Csajkovszkij Akadémia zongora, zeneszerzés és ének szakán végezte. Húsz évesen debütált a Magyar Állami Operaházban Verdi Trubadúrjának Leonórájaként. A budapesti dalszínházban elsősorban Verdi hősnőket énekelt, az Otellóban Lamberto Gardelli vezényletével aratott kiemelkedő sikert.
Első külföldi fellépésén Baselben Toscaként ünnepelhette a közönség. A világ vezető operaházai közül elsőként a berlini Deutsche Oper színpadán mutatkozott be 1994-ben, ahol a kritika „a Deutsche Oper történetének legfiatalabb Toscájaként” üdvözölte. 1995/96-ban A trubadúr Leonórájaként debütált a bécsi Staatsoper színpadán, Hamburgban az Angelica nővér címszerepében, Kölnben az Otello Desdemonájaként aratott sikert.
Az 1996/97-es szezonban Verdi Macbethjének koncertszerű előadásában mutatkozott be az Edinburghi Fesztiválon és a londoni Covent Garden színpadán. A Londoni Szimfonikusok 30. jubileumi koncertjén a Barbican Centerben Verdi Requiemjének szoprán szóistája volt. Az Egyesült Államokban a Tosca címszerepében debütált San Franciscóban, a Salzburgi Fesztiválon Lorin Maazel dirigálásával Erzsébet szerepében lépett színpadra a Don Carlosban. 1998/99-ben kapott meghívást először a milánói Scalába, ahol A végzet hatalma bemutatóján Leonóra szerepében debütált. Az előadást Riccardo Muti vezényelte, aki azóta számos más produkcióra is visszahívta őt az olasz opera fellegvárába.
New York-ban a MET szabadtéri Pillangókisasszony előadásában lépett először közönség elé, a Central Parkban. A Metropolitan színpadán Tosca szerepében debütált 2002 tavaszán.
A New York Times szigorú kritikusa szerint „az énekesnő már az első felvonásban csatát nyert, megcsillogtatva kifejező hangját. Az előadás nagy pillanata volt a második felvonásbeli ima és annak befejező frázisa”, de a San Francisco Tribune is hasonlóan méltatta alakítását: „A magyar énekesnő született Tosca. Karcsú és hajlékony termete, sötét haja a fiatal Madonna ábrázolásokra emlékeztet. Temperamentuma, villogó szemei, határozott gesztusai teljesen érthetővé teszik, hogy két férfi küzd érte. De még ennél is fontosabb impozáns hangja, amely behízelgő a középfekvésben és kellő erőt mutat a csúcshangokban. Ugyanakkor alakítását bensőséges melegség hatja át, és mentes a megszokott sztármaníroktól.” Egy másik kritika egyenesen Eleanor Steber kelet-európai inkarnációjának nevezi.
A legnagyobb kihívást jelentő Verdi-szerepet, a Ladyt, a londoni Covent Garden színpadán énekelhette először. Ezt követően az Edinburghi Fesztiválon valamint Münchenben és Bécsben is fellépett a Macbethben. A Scala 2002-es Macbeth felújításában szintén ő énekelte a Ladyt.
Lady Macbeth első felvonásbeli áriája Lukács Gyöngyi első, 2002 augusztusában készült CD-jén is elhangzik. Ez igazi kuriózummá teszi a felvételt, hiszen a teljes jelenetet még sosem rögzítették szóló lemezen.
A bécsi Staatsoperben 2002-ben, Giordano André Chénier című operájában, Placido Domingo és José Cura, a Nabuccóban pedig - amelyben Abigail szerepét énekli - Juan Pons és Samuel Ramey partnereként lépett színpadra, Spanyolországban pedig Bellini híres Normájának címszerepe várta.
A 2003/04-es évad kiemelkedő sikerei közé tartozik a hamburgi opera új Nabucco produkciója, amelyben Abigail szerepét énekelte Lado Ataneli és Viktor Afanasenko partnereként.
A hangfajának megfelelő összes Verdi heroinát énekelte már és műsorán tartja.
A New York-i Metropolitan színpadán szintén Tosca szerepében debütált 2002 tavaszán. A világ számos jelentős operaházának állandó vendégművésze. Karrierjének eddigi fontosabb állomásai: Bécs, Berlin, Hamburg, Köln, München, London, Milánó valamint a Salzburgi és az Edinburghi Fesztivál. Partnerei többek között olyan világsztárok, mint Placido Domingo, Samuel Ramey, Leo Nucci, Dolora Zajick vagy José Cura. A bécsi Operaházban 2002-ben, Giordano André Chénier című operájában, Placido Domingo és José Cura, a Nabuccóban pedig - amelyben Abigail szerepét énekli - Juan Pons és Samuel Ramey partnereként lépett színpadra. A 2004/2005-ös évadban a Bécsi Operában lép színpadra, ahol 1996-ban debütált Leonora szerepében (Il Trvatore).

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György