Portré
Rálik Szilvia
színész
Életrajz
Békéscsabán született. Iskola évei alatt hegedülni tanult, majd magánének szakon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Szegeden a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Berdál Valéria tanítványaként, magánének szakon szerzett diplomát. Ezt követően felvételt nyert a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatórium magánének szakának kiegészítő egyetemi tagozatára.
1996 és 2001 között külföldi turnékon vett részt. 2000-ben első helyezést ért el a szegedi Simándy József Énekversenyen. Ugyanebben az évben elnyerte a Budapesti Opera Alapítvány ösztöndíját. A Magyar Állami Operaházban Wagner: Siegfried című zenedrámájában az erdei madár hangjaként mutatkozott be.
2001-ben felvételt nyert az Operaház Stúdiójába, ahol egy évet töltött el. Jelenleg a Magyar Állami Operaház magánénekese.
2004-ben megkapta „az év hangja” díjat.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György -
Művészek írták
Kurázsi mama – háborúink krónikája
A 2022-es Bakkhánsnők kapcsán írtam Terzopuloszról, a rendezőről: „Berlinben, Heiner Müller korszakos színházcsinálóval indult a 70-es években. Vele hozta létre 1994-ben a Nemzetközi Színházi Olimpiát, amit a tervek szerint jövőre Magyarország rendez meg. Terzopulosz mostani rendezése jó előjel.” Az általa keltett előérzet beteljesedett. 2024-ben Kurázsi mama is olyan nagyformátumú előadás, ami többet jelent önmagánál. Szegő György -
Művészek írták
Pinokkió
A Vígszínháznál mese-musicalben Presser Gábor-Sztevanovity Dusán 35 éve töretlen sikerű A padlás musicalje a mérce. És ezzel is konferálták fel most a Karácsony előtt műsorra tűzött Pinokkiót. Szegő György