Portré
Sodró Eliza
Életrajz
Életpályája:1990. december 17-én születtem. Pilisvörösváron nőttem fel, és ott jártam német nemzetiségi általános iskolába. Hét évig tanultam hegedülni, de a zenélést azután sem hagytam abba, hogy 2005-ben Budapestre kerültem. A Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végeztem 2009-ben. Az érettségit követően egy évig Berlinben éltem. 2010-ben felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem Színművész szakára, Réthly Attila osztályába. A 4. évet, mint szakmai gyakorlatot, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban töltöttem, ma már a társulat tagja vagyok. Az egyetem alatt a hallgatók kreatív energiái és ambíciói egymást erősítve adódtak össze, így több olyan társulás is alakult, amely az intézmény falain kívül is meg tudott maradni. Ilyen a k2 társulat, amivel több sikeres bemutatón vagyunk túl. Valamint a BEKVART és az Alagsor néven működő zenekarok, ahol a hegedűszólamokért felelek.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György